Spanyolország II.

Újabb egy hét Spanyolországban

Az ERASMUS + 2024-1-HU01-KA122-SCH-000232253 számú „A jövő iskolája” című pályázat keretében a Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola 5 tanulója és 2 kísérő pedagógusa repült Agost városába Spanyolországba 2026.01.25-2026-01.31 között.
Ebben az évben öt szerencsés kisgyereket vittünk magunkkal. Ismerős tájon vitt úticélunk felé a kisbusz, hiszen 2024 őszén 15 tanulóval már jártunk ezen a vidéken. Szinte barátként üdvözöltük az igazgató nőt, helyettesét és a többi kollégát is.
Rengeteg kalandban volt ezúttal is részünk. A délelőttöket az intézmény óvodájában és iskolájában töltöttük. Olyan módszerekkel, tanítási jó gyakorlatokkal ismerkedtünk meg, amelyeket tovább gondolva sikeresen be tudunk építeni az itthoni gyakorlatunkba. A gyerekeket mindenféle érdekes programmal vették körül. Jártunk koncerten, megkóstolhattuk a fantasztikus paellát. Közös éneklés és festés várt ránk az első napokban. Hagyományos spanyol tésztát gyúrtunk a gyerekekkel. Betekintést nyertünk több tanítási órába is, amelyeken angol nyelven kommunikáltunk. A gyerekeink kezdetben kissé visszahúzódóak voltak, megfigyelték a màsik nemzet diàkjait. Később azonban nemzetközi nyelven, ami ebben az esetben a játék volt első körben, hamar ismeretséget kötöttek. Közösen kosàrlabdàztak, majd egy hagyományos valenciai labdajàtékot, a Pilota Valencia -t jàtszottàk nagy sikerrel. Egy másik, testnevelés órán népszerű mozgásforma, az acrosport alapjait is elsajátítottuk. Megismerhettük egy múzeumpedagógiai, interaktív séta során a helyiek fazekas kultúráját. Nagyon szimpatikus volt számunkra, hogy mennyire környezettudatos nép él ebben a kisvárosban. Jártunk Alicante lenyűgöző archeológiai múzeumában, azon a délutánon hosszas sétát tettünk a Földközi-tenger szeles partján. Bebarangoltuk a helyi piacot is. Elképedtünk a szebbnél szebb sajtokon, halárukon, zöldségeken, gyümölcsökön.
Igazán sok élménnyel gazdagodtunk tanulmányi utunk során. Nem titkolt szándékunk az volt, a gyerekeket egy életre szóló élményhez juttassuk, mely kihat későbbi tanulmányaikra és hozzátesz személyes fejlődésükhöz. További cél volt, hogy  amennyire csak lehetséges, megismerjék a helyiek kultúráját, iskolai életét ,szokásait és gyakorolják az angol nyelvet továbbá megtapasztalhassák magyarként ők is Európa polgárai.  Úgy gondolom, sikerült.

Nyulné Németh Erika tanító, kísérő pedagógus

A tanulmányi út az Európai Unió támogatásával valósult meg. Köszönet érte a pályázat írójának, Wilhelmné Dudás Ilonának és az intézményünk főigazgatójának, Nagy-Kálsecz Mariannak.